Glass Slipper
2017.
nov.
04.

Katherine McNamara újabb dallal örvendeztetett meg minket, ugye nyár végén az EMBER című dalát hallhattuk, most pedig a GlASS SLIPPER-t tölthetitek le, az iTunes-on vagy a Play áruházból és ezzel támogathatjátok a Girl Up kampányt, mivel ez a dal, ezért készült. Mint tudjátok Katherine az egyik követe ennek a Nemzetközi Alapítványnak, ahol nőket, lányokat támogatnak, hogy elérhessék az álmaikat, tanulhassanak és jobb körülményeket biztosíthassanak maguknak. Szóval ennek a dalnak a letöltésével támogathatjátok ezt a kezdeményezést, az iTunes és Play Áruházakat kell csak felkeresnetek, a dalba itt pedig belehallgathattok – > Glass Slipper. November 3.-tól December 31.-ig lehet letölteni a számot és addig támogathatjátok a szervezetet. 

A színésznő a JustJared-nek beszélt kicsit a dalról, hogy miért is jött létre és, hogy mit vár tőle és egy videót is kaptunk, ahol megkér minket, hogy töltsük le a dalt. 

Reményeim szerint a ‘Glass Slipper’ inspirálni fogja az embereket, hogy higyjenek az álmaikban. Az élet nehéz és néha a legvadabb kívánságaink olyan távolinak tűnnek – olyan távolinak, hogy nem reménykedünk benne, hogy elérhetjük őket, – mondta Kat egy exkluzív nyilatkozatba. – Ha látják, hogy lehetséges elérned a céljaid/reményeid, vágyaid akkor hatással lehetsz rájuk. Egyszerűen hinned kell benne, hogy te is megkapod a tündérmesébe illő befejezésed, ez az első lépés, az álmaid megvalósításához. Az életben az a szép, hogy minden lehetséges kemény munkával és kitartással. Ez a dal azt ünnepli, hogy az álmok az öltetek szikrái, hogy teljes életet élhessünk. Nem számít, hogy milyen nehéz az út, nem lehetetlen, ha hiszel benne…mert az üvegcipellő rád is illik.

forrás: JustJared

A dalt Lindsey Lee és Derek Cannavo írta, a producerek pedig Peter Stengaard és Barry Tyermen voltak.

Tovább olvasom

Gallery&Content Updates
2017.
Sze.
12.

Sziasztok,

Végre eljutottam odáig, hogy a tartalmat és a galériát is tudtam frissíteni, igaz még a felével nem vagyok kész, amit be akarok fejezni ma, de már haladtam legalább. Feltettem a Sorozat -> Évadok -> 2.évad -> Epizódok és Zenelista menüpontba a 2.évad részeit és zenéit, úgyhogy már ezeket is megtekinthetitek és meghallgatjátok. Tegnap este már elkezdtem a ScreenCaptures képeit is feltölteni és ma fejeztem be. Pótolva van a 2×11-től a 2×20-ig. Ma még a háttérben dolgozni fogok a tartalmon és híreket is hozok a Shadowhunters-ről és Katherine-ről is. Újra aktív az instagram oldal is, amit itt tekinthettek meg -> Kitkatmcnamarafans 

SH212_0348.jpg sh213_0008.jpg sh214_0029.jpg sh215_0021.jpg

Fotósorozatok+ Ember
2017.
aug.
20.

Először  a fotósorozatokról tennék említést, amik Katherine McNamaráról készültek az elmúlt napokba/hetekbe. Augusztus 13.-án a színésznő megjelent a Teen Choice Awards-on, ahol készült róla egy portré fotósorozat, továbbá a PopularTv-nek készített fotósorozathoz is jelent meg egy új kép és Will Tudor színésztársa is készített róla egy új képet. 

Több interjúban is olvashattátok már, ahol Katherine azt nyilatkozta, hogy új dalain dolgozik és a jövőben is amikor ideje engedi dolgozni fog. Ennek végre meg lett az eredménye, mivel az évadzáró epizód részével együtt kapunk egy új számot a színésznőtől, aminek nem más a címe mint EMBER. A bejegyzésben meghallgathatjátok a dalt. 

Fotósorozatok
TCA17Portraits001.jpg TCA17Portraits003.jpg TCA17Portraits005.jpg WillTudor217_001.jpg

Tovább olvasom

Katherine stúdióban dolgozik
2016.
jún.
28.

Katherine McNamara néhány napja posztolta az instagramján, hogy dolgozik valamin, egyenlőre nem tudjuk, hogy új zenén dolgozik vagy egy meseszereplő hangját adja-e. Annyit írt ki a posztja felé, hogy ‘Stúdió idő=boldog idők…Alig várom, hogy megmutathassam…’ Remélem hamarosan kiderül, hogy micsodán munkálkodik kedvenc Clarynk, addig is hoztam nektek tőle egy dalt, a Chatter számot, ami a ‘Contest’ film egyik betétdala. A színésznőnek szerintem fantasztikus hangja van, szerintetek? Ti is szeretitek Kat hangját?